A kezdeményezés megvalósulása
A program során havi rendszerességgel szervezett tudományos meetup keretében 10-16 éves diákok előadásokat hallhattak, és workshopokon vehettek részt, ahol látványos kísérleti bemutatók részesei lehettek. Otthonra kiadott, illetve helyben, a meetupok során elvégzett projektmunkákkal a diákok csapatban való együttműködésének fejlődését, ezen felül a természettudományok szépségének bemutatását, és pályaorientációjuk segítését valósították meg.


