A kezdeményezés megvalósulása
A projekt során olyan programok megrendezésére került sor, melyek a törökszentmiklósi és a környéken élő cukorbetegek és a cukorbetegséggel kapcsolatban érdeklődők számára nyújtottak új ismereteket. A háromnapos eseménysorozat során szó esett a cukorbetegség felismeréséről, kezeléséről, táplálkozási szokásaink megváltoztatásáról, a mozgás jelentőségéről. A rendezvényen szakorvosi előadások is elhangzottak, akik a cukorbetegség által okozott szövődményekre is felhívták a figyelmet. A rendezvény keretein belül a résztvevők szűrővizsgálatokon is részt vehettek.


