A kezdeményezés megvalósulása
A támogatás segítségével több programot is szervezett az egyesület a helyi közösség számára. Egy tanácsadó segítségével ételbemutatókat tartottak a különböző táplálkozási problémákkal küzdőknek. Családi kirándulást szerveztek Gyulára olyan családoknak, akik anyagi körülményeik miatt egy ilyen programon nem tudnának részt venni. Gyulán részt vettek a végvári napok rendezvényen, városnéző kisvonattal tekintették meg a helyi nevezetességeket. Megrendezték az Idősek Világnapját, ahol egy rendezvény keretében műsorral, vacsorával várták a résztvevőket. Sok gyermekes család részvételével tartották meg a Városi Mikulásnapot, ahol lehetőség volt kézművesedni, ugrálóvárazni is. A rendezvényen a Tesco segítségével összeállított mikuláscsomagokat adtak át.