A kezdeményezés megvalósulása
A támogatott alapítvány a térség fejlesztő óvodáját működteti, ahol sérült gyerekekkel is foglalkoznak. A program segítségével kerékpárokat vásároltak, több méretben. Az óvodai kerékpárokat használva a gyerekek mozgáskultúrájuk fejlődése mellett elsajátíthatták a biztonságos közlekedés szabályait, amely feltétele a későbbi felelős közlekedésnek. Ez fontos eleme volt a programnak, tekintettel arra, hogy Jászberény kisváros és kerékpáros város, nagyon hasznos, ha a gyerekek már óvodáskorban biztonsággal megtanulnak kerékpározni. A biciklikkel később több városi rendezvényen (pl. autómentes világnap) is részt vettek, szerveztek piknikkel egybekötött kerékpártúrákat a családokkal közösen.