Az oldalon cookie-kat használunk a weboldal teljesítményének növelése érdekében. Az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti.

A Hódmezővásárhelyi Kutasi Úti Általános Iskola és Diákotthon Sérült Gyermekeiért Alapítvány

Hova tovább?


Szavazatok száma

24024

Minden felnőtt vágya, hogy dolgozhasson - ez vonatkozik az értelmileg akadályozott fiatalokra is, pedig számukra sokkal nehezebb a kezdet. Az elhelyezkedés első lépése a személyes kapcsolat kialakítása a munkaügyi központtal, jogi képviselőkkel, integráló munkahelyekkel, amely során megismerhetik a fiatalok munkaképességét, alkalmazhatóságukat, illetve a munkaerő-piaci esélyeiket. Programunkban erre szeretnénk lehetőséget kínálni. Kérem, szavazatával segítse a program megvalósulását!

A kezdeményezés megvalósulása

A hódmezővásárhelyi alapítvány a támogatás segítségével családi napot szervezett, fókuszba helyezve az értelmileg akadályozott fiatalok munkaerőpiaci esélyeinek növelését. Az eseményen résztvevő szülők és fiatalok tájékoztatást kaphattak a helyi lehetőségekről a munkaügyi központ képviselője által. Jogi tanácsadás igénybevételére is lehetőségük volt, mellyel megismerhették a szociális ellátórendszer által nyújtott lehetőségeket és egyéb jogi nehézségben is segítséget kérhettek. Amíg a szülők tájékozódtak, addig a gyerekek sport és szabadidős tevékenységben vehettek részt az iskola udvarán. A Tesco munkatársainak bevonásával egészséges tízórait készítettek és véradásra is volt lehetőség a nap folyamán.

Kapcsolat – Pályázók számára

Pályázással kapcsolatos információk:
Csider Gyöngyvér
kozossegipalyazat@tesco.hu
+36 (70) 653 – 9906

Kapcsolat – A sajtó képviselői számára

Sajtókapcsolatok:
sajto@tesco.hu

Kövessen minket!