A kezdeményezés megvalósulása
A soproni Paddy Sportegyesület 2024-ben rendezte meg VII. Feke-tech Éjszakai Futását. A verseny során a résztvevők egy nagyjából 5,3 kilométeres kört teljesítettek, melyet a szervezet a rendőrség, a polgárőrség és a helyi iskolákból érkezett közösségi szolgálatot teljesítő diákok segítségével zárt el az autós forgalom elől. A program versenyzési lehetőséget biztosított azon nevezőknek, akik hobbiként tekintenek a futásra. A futóverseny során a kivilágított soproni belvárost is megismerhették a futók, illetve az Egyesület felhívta a figyelmet arra, hogy nem csak a természetben hódolhatnak a futásnak. Az éjszakai futásban kiemelendő faktor volt - a verseny mellett - az élmény, melyet a különleges miliő adott a rendezvénynek.


