A kezdeményezés megvalósulása
A Nőegylet II. Nőegyleti Egészségnapját szervezte meg 2024. március első hetén a hajdúszoboszlói Kovács Máté Művelődési Központban és Könyvtárban. Az esemény célja a prevenció, az egészségfejlesztés és az egészségnevelés volt. A megjelent 100 résztvevő előadásokat hallgathatott meg a bőrápolásról, a csontritkulás aktuális kérdéseiről, a méhnyakrákszűrésről és ezzel kapcsolatban az oltás fontosságáról. Pszichológiai szempontból megismerkedhettek a különböző életkorokban aktivizálódó nőkben élő istennőkkel, illetve az ayurvedikus tudományok irányába is elkalandozhattak az irányzatra nyitott érdeklődők. Az egészségnapon a részvétel ingyenes volt, de belépőként 1 db női tisztálkodási szert kellett vinniük a résztvevőknek, amely tisztálkodási csomagokat rászoruló, gyermekét egyedül nevelő anyukák kapták meg.


