A kezdeményezés megvalósulása
A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei Budapesten több kerületben, több helyszínen segít a rászoruló embereknek, s ezen belül is leginkább a hajléktalanná vált embereknek. A projekt keretében a fővárosban élő, a számítástechnika területén alapfokú, felhasználói szintű ismerettel nem rendelkezők számára digitális kompetencia fejlesztést tartott a szervezet, a hozzá fordulók munkába álláshoz juttatása érdekében. A digitális délutánokat 10x2 órában 26 csoportnak (csoportonként 2 fő) tartotta a szervezet. Az 52 résztvevő megismerkedett a számítógép és a konfiguráció felépítésével, azok egymáshoz való kapcsolódásával, majd a Word, az Excel és az internet használatával. Minden résztvevőnek segítettek saját e-mail fiókot létrehozni. Megtanulták, hogyan kell önéletrajzot írni, azt feltölteni a levelezőrendszerbe és továbbítani az állásajánlatban megjelenített e-mail címre. Megtanulták, hogyan kell a beérkező levelet megnyitni, szükség esetén válaszolni rá. Megismerték a Word kezelését, a betűkészlet használatát, a szöveg szerkesztését, a kész anyag mentését, javítását.


