A kezdeményezés megvalósulása
A Sárospataki PLASZTIK Kulturális, Szabadidő és Sport Egyesület 2024-ben megrendezte XII. ÜLTESS JÖVŐT! családi napját. A program a település és környékén élő családoknak kínált hasznos szabadidős tevékenységet. A gyerekek és felnőttek kipróbálhattak sportos játékokat, akadályversenyen vehettek részt. A kicsik részére arcfestéssel, ugrálóvárral, kreatív foglalkozással készült az Egyesület, a felnőttek egészségügyi szűrésen vehettek részt. A rendezvény során sportbemutatóval színesítette a programot a szervezet. A családi nap lebonyolításában középiskolás önkéntesek, valamint más civil szervezetek is segédkeztek. A város önkormányzata a terület ingyenes biztosításával, a helyi Művelődés Háza és Könyvtára pedig az áram, a mosdóhasználat biztosításával segítette a rendezvényt. Az Egyesület a résztvevő családok számára egy élményekben gazdag és kikapcsolódást nyújtó napot kínált.


