A kezdeményezés megvalósulása
A Szent Erzsébet Szeretetotthon Alapítvány 1992-ben alakult azzal a céllal, hogy segítse az ipolytölgyesi Katolikus Szent Erzsébet Otthonban élő fizikai, értelmi vagy mentális fogyatékosságuk miatt akadályozott felnőtteket. Az Alapítvány 2024-ben is megrendezte Tölgyes Foci Kupáját az Otthon lakóinak és a térségből érkező társintézményeknek. Az érzékenyítés jegyében, a szomszéd község - Vámosmikola - általános iskolájából is meghívtak egy csapatot. A 7 fős csapatok összemérték tudásukat, majd a meccseket követően közös ebéddel és eredményhirdetéssel zárták a napot. A résztvevő diákok mindvégig sportszerűen játszottak, segítve a fogyatékossággal élő sporttársaikat a játék közben. A rendezvény egy hiánypótló esemény volt, mivel a településen és környékén kevés közösségi program, szórakozási lehetőség áll rendelkezésre a lakók számára, akik a sportnappal és tartalmas és élményekben gazdag eseményt zártak.


