A kezdeményezés megvalósulása
A Szekszárdi "Babits" Általános Iskoláért Alapítvány a támogatásból nyári kalandtábort szervezett az iskolájában tanuló, főként alsó tagozatos 55 gyermeknek. Az Alapítványnak ezzel a pénzösszeggel sikerült csökkentenie a tábori költségeket, így olyan gyermekek is részt tudtak venni a programokon, akiknek a családjának nehézséget jelent a tábor finanszírozása. Emellett a tábor lehetőséget biztosított, hogy tehermentesítse azokat a családokat, ahol nehezen megoldott a gyermekek nyári felügyelete, szabadidejük hasznos töltése. A napközis tábor a Fadd-Dombori strandon, a tóparton került megrendezésre, összesen 12 napon át. A majdnem kéthetes kikapcsolódás mellett a gyerekeket számos program várta. Barkácstevékenységeket végeztek, sportfoglalkozásokon vettek részt, illetve közös játékra is invitálták őket a szervezők. Az Alapítvány munkáját a korábban a szekszárdi iskolába járó, most már középiskolai diákok is segítették közösségi szolgálatuk keretében.


