A kezdeményezés megvalósulása
A Dunakeszin található Veni Vidi Vici Alapítvány halmozottan sérült gyerekek oktatásával foglalkozik a Krisztus Király Katolikus Általános Iskolával együttműködve. A pályázati támogatásból több élményprogramot sikerült megvalósítania az Alapítványnak. A programokon ép és fogyatékossággal élő tanulók vettek részt. A projekt futamideje alatt a gyerekek elsőként eljutottak a veresegyházi Medveotthonba, ahol sok állattal találkozhattak. Ezt követte a fővárosi állatkertbe tett látogatás, ide az Alapítvány az Iskola egyik osztályával közösen érkezett. A legnagyobb program a nyári szünetben megszervezett tábor volt, mely egy héten keresztül kínált színes programokat a jelentkezőknek. A projekt futamideje alatt az Alapítvány evésterapeutája evésterápiás foglalkozásokat is biztosított a gyermekeknek, mely megerősítette önállóságukat az étkezés terén. A projekt változatossá és élményekben gazdaggá tette a gyerekek számára az iskolai mindennapokat és a nyári szünidőt. A programokat követően a gyerekeknél megfigyelhető volt, hogy egyre jobban várták a közös programokat, szívesen találkoztak és ismerték meg új társaikat, keresték egymás társaságát.


