A kezdeményezés megvalósulása
A Nógrád vármegyében található Cereden 2024 nyarán rendezték meg a 29. Nemzetközi ArtPiknik Ceredet, amely egy Nemzetközi Kortárs Művésztelep. A rendezvény egyik szervezője az Ars Longa Nonprofit Művészeti Egyesület, akik támogatást nyertek el a Tesco pályázatán. A településen és a régióban is jellemző az elnéptelenedés, a kultúravesztés, a munkanélküliség, az ország fejlettebb régióitól való leszakadás. Az itt megrendezett Fesztivál egyik célja volt az említett hátrányok enyhítése a helyi lakosság bevonásával, a kultúra közvetítésével, a közösségek újjáélesztésével és a tradíciók felelevenítésével. A Fesztivál elsősorban professzionális művészeti rendezvény, amely a képzőművésztere fókuszál, de a település minden projektbe be volt vonva, így a programokon is részt vettek a helyi lakosok. A programok között megtalálhatóak voltak például kiállítások, tárlatvezetések, koncertek és kóruselőadások. A Művésztelep a látogatók számára egy sokrétű közösségi élményt tudott nyújtani.


