A kezdeményezés megvalósulása
Az Igazgyöngy Alapítvány 1999 óta dolgozik a gyermekszegénység felszámolásáért Kelet-Magyarországon, a berettyóújfalui régióban. 13 éve egy komplex esélyteremtő modell fejlesztésébe kezdett, amelynek keretében az oktatás mellett, családgondozást, közösségfejlesztést és egy, az intézmények és a családok közötti segítő mediálást végez egy Told nevű kis zsáktelepülés, Magyarország keleti peremén. 2019 júniusában létrehoztak egy olyan mikroközösséget, amelynek célcsoportja azok a Toldon élő 18-30 éves édesanyák, akik korán kimaradtak az iskolai oktatásból és a munka világán is kívül rekedtek. A projekt keretében 10 édesanyának tartott az Alapítvány pénzbeosztási és háztartásbeli ismereteket. Elősegítették az érintettek körében a tudatos pénzbeosztást, az előre tervezés fontosságát, fejlesztették a konyhai ismereteiket, recepttárukat a közös főzések és a saját receptjeik által összeállított toldi fiatal anyukás receptfüzet segítségével.


