A kezdeményezés megvalósulása
A Moravcsik Alapítvány célja a PsychArt24 elnevezésű közösségi festéssel a pszichiátriai betegséggel élőkkel szemben létező stigmák és diszkrimináció csökkentése. A rendezvény egy időben 6 városban – Budapest, Debrecen, Szeged, Pécs, Sopron, Kecskemét – 24 órán keresztül tartott. Péntek déltől szombat délig folyamatosan várták az alkotni vágyókat, Budapesten a Semmelweis Egyetem EOK épületében. A támogatás segítségével a budapesti helyszínen az alapítvány biztosította a festő kartonokat és az összes szükséges eszközt a résztvevőknek, akik annyi időt tölthettek el a közösségi térben, amennyire szükségük volt a festményeik elkészítéséhez.


