A kezdeményezés megvalósulása
Az egyesület által megvalósított programsorozat a speciális nevelési igényű gyerekek társadalomba beilleszkedését segítését, illetve az otthonról hozott rossz sztereotípiákat felülbírálását tűzte ki célul. Ehhez szakértők bevonásával csoportos foglalkozásokon olyan témákat dolgoztak fel az orosházi Wesley iskola tanulóival, melyek segítik a diákok szociális alapismereteinek kibővítését, társadalmi integrációjuk fokozását, fejlesztik az önismeretüket. A megvalósított programsorozat az alábbi témákat járta körül: 1. illemtan, 2. szexuális felvilágosítás, 3. bűnmegelőzés, bántalmazás, 4. szépészet, 5. önismeret, közösségépítés. A foglalkozásokon a témák feldolgozását, elmélyítését gyermekpszichológus segítette. A programsorozat végén azok a tanulók, akik rendszeresen látogatták az alkalmakat, részt vehettek a Wenckheim kastélyba szervezett kiránduláson, ahol a kastély cukrászdájában kamatoztathatták az illemtanon elsajátított új ismereteiket.


