A kezdeményezés megvalósulása
A hódmezővásárhelyi alapítvány hagyományosan megrendezi minden évben családi napját, amelyen fogyatékkal élő gyermekeknek és szüleiknek szerveznek közös programokat, például sporttevékenységeket és kézműves foglalkozásokat. A kötélhúzás mellett lehetőségük volt arcfestésre, tetoválásra, hajfonásra, illetve véradásra a Magyar Vöröskereszt és a hódmezővásárhelyi Vérellátó Központ jóvoltából. Az ÉFOÉSZ képviselőivel a szülőknek lehetőségük volt beszélgetni, illetve, az Országos Mentőszolgálat munkatársai a nap folyamán újraélesztő tanfolyamot tartottak, amelynek résztvevői ambubabán is gyakorolhattak.


