A kezdeményezés megvalósulása
Az egyesület 2016-ban hozta létre a Kő-völgy Tanösvényt és a Dobi réti erdei pihenőhelyet a Déli-Bükkben, amely 5 évente karbantartást igényel. A szervezet miskolci iskolásokat toborzott, akik először felkészítő alkalmakon vettek részt, amelyen megismerkedhettek a Magyar Természetjáró Szövetség által ajánlott és alkalmazott terepi útjelzési rendszer elméleti alapjaival, az útvonal kijelölés kapcsán felmerülő feladatokkal, a fő gyalogos turista jelzések jelentésével. Ezután az egyesület tagjaival közösen 5-7 fős csapatokban a terepen dolgoztak, jelzést festettek, a pihenőhely asztalát, padjait és tábláját újították fel, valamint az utat tisztították meg a zavaró tereptárgyaktól. A projekt során összesen 3 tájékoztató előadás és 6 terepi jelzésfestő nap valósult meg.


