A kezdeményezés megvalósulása
Az egyesület másodjára szervezte meg „Szentiván Trail Terepfutó” versenyét Alsószentivánon. A település lakossága elöregedő, csökkenő tendenciát mutat, így a futóversennyel a helyieket, valamint a környező települések lakosságát akarták aktivizálni. Három táv közül választhattak a futók: 1, 6 és 14 km-t. A versenyen közel 200 résztvevő képviseltette magát, és futotta vagy túrázta végig a távokat. A versenyzők beérkezéskor vehették át a befutó csomagjukat, ami a beérkezés időpontjától függetlenül, minden regisztrált és megjelent nevezőnek átadásra került. Az eredmények kihirdetését és a helyezetteknek járó díjak átadását követően sor került a vendégek fogadására, ahol paprikáskrumplival, hot doggal, almával kínálták a regisztrált futókat és kísérőiket, családtagjaikat. A program segítségével olyan helyi kezdeményezés elindítására és folytatására kerülhetett sor, amely hosszú távon, pozitívan befolyásolhatja a község közösségi-kulturális életét, a falu identitását, közösségmegtartó erejét.


