A kezdeményezés megvalósulása
Két évtizede szervezi a támogatott szervezet a CSEFOSZ Sportnapot, amellyel 2022-ben egyben az egyesület 20 éves megalakulását is ünnepelte. A rendezvény célja, hogy a fogyatékossággal élők számára lehetőséget biztosítson a mozgásra és a közös élményekre. A résztvevők számos sportágban – pl. para boccia, darts, íjászat, sport pohár – kipróbálhatták magukat, a színpadon pedig fogyatékkal élő művészek is bemutatkozhattak. Fellépett a Tordasi Szivárvány együttes, valamint a Roll-Dance kerekesszékes táncegyüttes is.


