A kezdeményezés megvalósulása
Az alapítvány 2005-ben kezdte segítő tevékenységét Mosonmagyaróváron. A szervezet két családok átmeneti otthona megnyitásával tette lehetővé a lakhatási problémákkal küzdő családok és várandós édesanyák támogatását, mely intézmények idővel országos befogadásúvá minősültek. A családok átmeneti otthonaiban élőket az adományosztásokon kívül különböző programok megvalósításával is támogatják, pl. gyermeknapi programokkal, sportnappal, kirándulásokkal. A pályázat keretében a családoknak közös főzéseket szerveztek, ahol felhívták a figyelmet az egészséges életmód fontosságára, valamint az élelmiszerpazarlás csökkentésére. Emellett 26 gyermek látogatott el a győri Vaskakas Bábszínházba, ahol a Csipkerózsika című előadást nézték meg.


