A kezdeményezés megvalósulása
Az egyesület tanodásai a projekt keretében egy közösségi tervezési módszertanon alapuló kezdeményezésben vehettek részt, amelyben saját környezetük átalakítását tervezték meg. A gyerekek három programot, változtatást fogalmaztak meg. A kamaszok egy kamasz szoba kialakítását tűzték ki célul, ahol a játszótéren üldögélés helyett melegben és biztonságban beszélgethetnek, együtt lehetnek. Egy másik csapat a sportpályán egy kosárpályát szeretett volna kialakítani. A harmadik csapat egy Halloween bulit szervezett. A Tesco támogatása a kamasz szoba felszereléséhez járult hozzá, ülőzsákokat, babzsákfotelt szerzett be az egyesület.


