A kezdeményezés megvalósulása
A szigetvári egyesület halmozottan hátrányos fiatalok sporttevékenységét, mindennapos testnevelését támogatja. A program keretében a szervezet a szigetvári központ mellett sikerrel stabilizálta a hoboli, a királyegyházai, valamint a sellyei kihelyezett szakosztályait, ahol állandó létszámot tudott kialakítani. Ezenfelül el tudta indítani nagy létszámmal a magyarmecskei és kétújfalui iskolákban a kihelyezett bázisait. A pályázaton elnyert összegnek köszönhetően az ügyesebb vidéki gyermekek közös edzésre való szállítását tudta biztosítani, továbbá sportfelszereléseket szerzett be. Ennek köszönhetően jobb körülmények között tudtak készülni a versenyekre a gyerekek.


