A kezdeményezés megvalósulása
Az egyesület pályaorientációs foglalkozásokat szervezett Miskolc Pereces városrészben élő halmozottan hátrányos helyzetű, felsőtagozatos gyerekek számára. Ezen a településrészen élő családok körében alacsony a foglalkoztatottság szintje, illetve magas az alkalmi munkavállalók aránya, problémát jelent a munkaerőpiaci kapcsolati tőke hiánya. Ebből fakadóan az itt élő gyerekek pályaválasztással kapcsolatos ismeretei, lehetőségei beszűkültek, az információs szegénység a fiatalok választásait erőteljesen befolyásolja. A pályázati program az elérhető piacképes választási lehetőségekre kívánt rávilágítani, a gyerekeknek átadott információkat, gyakorlati ismeretekkel igyekeztek bővíteni. A projekt során három ágazatot érintettek, melyekből egy-egy konkrét szakmát, vagy szakmacsoportot be is mutattak. A gyerekek részt vettek tanpékségi bemutatón, ahol a felkért oktató, gyakorlati foglalkozáson túlmenően bemutatta azt is, hogy a végzettek, milyen piaci szereplőknél, milyen típusú pozíciók betöltésére válnak alkalmassá. Az egészégügyi ágazati bemutató alkalmával az oktató érintette az ágazatban tanulható szakmákhoz szükséges bemeneti kompetenciákat, a végzettségek birtokában betölthető pozíciókat. Tartott egészségügyi bemutatót, elsősegéllyel kapcsolatos bemutatót. A harmadik, szépészeti ágazatban, hasonló volt a koncepció, képzési információk, piaci lehetőségekkel kapcsolatos ismeretek, valamint egy körmös foglalkozás, ahol gyakorlatban is elsajátíthattak technikákat a gyerekek.


