A kezdeményezés megvalósulása
A szervezet a támogatás segítségével hagyományőrző napot szervezett a csesztvei helyi közösség számára. A program részeként a rendezvény résztvevői meghallgathatták a Téka Együttes népzenei koncertjét, és megtekinthették a helyszínen berendezett "Mezőségi életképek" című fotókiállítást is. Ezenfelül a régió neves kézművesei szívvel-lélekkel adták át tudásukat a jelenlévő gyermekeknek és érdeklődő felnőtteknek.


