A kezdeményezés megvalósulása
A támogatásnak köszönhetően a Pusztahencsei Vadvirág Népiegyüttes ismét részt tudott venni az egy hetes Csámborgó Népművészeti Táborban. A csoportban táncoló gyermekek nagy része hátrányos helyzetű családban él, így a tábor költségeit nem tudták volna a szülők vállalni. A támogatásból 10 gyerek tábori részvételét finanszírozták. A pusztahencsei Vadvirág Népiegyüttes tagjai közül a felnőttek egy kalotaszegi, a gyermekek pedig somogyi koreográfiát sajátítottak el a napi öt -hat órás próbákon, amit a záró gálaműsoron adtak elő. Minden este táncházat szerveztek számukra, ahol tovább gyakorolhatták a tanultakat és a már tudott táncokat hajnalig. A táborban népdalokat is tanultak, népdal éneklési verseny és sok kézműves foglalkozás is volt. A táborban elsajátított új táncokkal tudják a falu rendezvényeit színesíteni, valamint élményeik megosztásával új csoporttagok, főleg gyermekek csatlakozását segíthetik, ezáltal is biztosítva az utánpótlást.