A kezdeményezés megvalósulása
A projekt során 32 iskolakezdés előtt álló és alsó tagozatos - nehéz anyagi körülmények között élő - gyermek mozgáskoordinációs és tanulási képességeinek fejlesztése valósult meg intenzív mozgásterápiás, játékos formában. A programban nagy szerepet kaptak a népi játékok és a kézműves foglalkozások is. A támogatással több gyermek, alacsonyabb áron juthatott hozzá a táborozási lehetőséghez, és a forrásból olyan fejlesztő eszközöket is tudtak vásárolni, melyek hosszú távon biztosítják a foglalkozások sikerességét. A megvalósult projekt eredményeképpen sikerült a térségben - újként és először - megismertetni a résztvevőkkel az alapozó mozgásterápiát és annak módszereit, eredményeit, így ősztől a helyi gyermekek folyamatos fejlesztésben vehetnek részt az egyesületnél szakképzett gyógypedagógus és mozgásterapeuta vezetésével.