A kezdeményezés megvalósulása
A program egy korábbiakban megvalósult Erőszakmentes Kommunikációs tréningen megfogalmazott igényre épült, pontosabban a gyerekek felé irányuló erőszakmentes kommunikáció feldolgozására. A projekt keretében 70 résztvevő szülő kapott segítséget a gyermekek erőszakmentes neveléséhez, a foglalkozásokon egészen egyéni problémákra is válaszok születtek. A verbális erőszak sokszor mélyebb nyomot hagy, mint a fizikai, a szülők gyakran észre sem veszik, milyen súlyos sérüléseket okoznak a gyerekeknek. A foglalkozásoknak köszönhetően a kommunikáció a családokon belül hatékonyabb vált, ez a családi békét, a testi-lelki egészséget szolgálja. A 7 alkalommal megtartott ingyenes előadások olyan lehetőséget kínáltak a tudatos nevelést előtérbe helyező, de anyagi eszközökkel szűkösebben rendelkező családoknak, ami egyébként nem lett volna elérhető számukra. A program során a pályázó gyermekfelügyeletet is biztosított a résztvevő szülők számára.