icon_search

    Szülőknek szóló őszi edukációs rendezvénysorozatot indítunk a Felelős Szülők Iskolájával közösen


    A Tesco Üzletsor évről-évre szervez családok számára ingyenes rendezvényeket, idén ősszel pedig egy új projekttel jelentkeznek, ami szülők számára szeretne ismereteket és megoldási képleteket adni különböző gyereknevelési helyzetekre. Ez egy újonnan induló őszi edukációs rendezvénysorozat, amelynek keretein belül az ország 7 áruházában hétvégente 10:00-14:00 óra között a szülők számára szakmai tanácsadással, a gyerekek számára mozgás- és finommotorika fejlesztő játszóházzal, kézműves foglalkozásokkal készülnek majd. A rendezvény felkért szakmai partnere a Felelős Szülők Iskolája.



    Minden alkalommal 11 órától egy-egy kerekasztal beszélgetés valósul meg szakmailag elismert és országosan ismert édesanyák részvételével, akik saját gyermekeik kapcsán megélt szülői élményeikről, tapasztalataikról mesélnek, illetve minden alkalommal a Felelős Szülők Iskolája egy-egy szakértője is részt vesz a beszélgetésen, aki gyakorlati tanácsokkal szolgál majd a közönség számára.


    „A beszélgetések és a rendezvények célja, hogy felhívjuk a szülők figyelmét arra, hogy egy-egy probléma, vagy elakadás kapcsán nincsenek egyedül és lehetőségük van szakmai segítséget kérni óvodás-általános iskolás korú gyermekeik fejlődése, integrációja, tanulási- magatartási problémáik megoldása vagy éppen a közösséghez való alkalmazkodásuk kapcsán. A témák, amiket érintünk majd a gyereknevelés kapcsán, bárkivel megeshetnek és szeretnénk kapaszkodókat nyújtani a szülőknek ahhoz, hogy ezeket felismerjék és a megoldás útjára tudjanak lépni. Társadalmi vállalkozásként nagy örömmel álltunk a Felelős Szülők Iskolája szakmai csapatával a kezdeményezés mellé, mert azt érezzük, hogy szükség van egy hídra a szülők és a szakemberek között, amit mostantól a Tesco Üzletsorokban is építeni fogunk” – mondja Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapítója, aki a kerekasztal beszélgetések moderátora lesz majd.


    A rendezvénysorozat az alábbi Tesco Üzletsor helyszíneken és időpontokban a következő ismert édesanyák részvételével zajlik majd:

    1. esemény: október 19., Budaörs – Jakupcsek Gabriella
    2. esemény: október 20., Szeged – Ábel Anita
    3. esemény: október 26., Budapest (Váci út) – Dobó Kata
    4. esemény: október 27., Hódmezővásárhely – Nyári Diána
    5. esemény: november 3., Nyíregyháza – Nagy Tímea
    6. esemény: november 9., Eger – Szekeres Adrienn, Dobó Ágnes
    7. esemény: november 10., Kecskemét – Kovács Ágnes, Dobó Ágnes