Maradékok Ne dobja ki a kenyeret és zsömlét, hasznosítsa újra!

Például készíthetünk belőle házi zsemlemorzsát. Ehhez a száraz kenyeret apró darabokra kell tördelni, majd késes aprítóban összezúzni, ledarálni. A következő vasárnapi ebédhez készülő rántott húst már ebben panírozhatjuk. Ha nagyobb mennyiséget készítenénk belőle, le is fagyaszthatunk. Ha nem szeretnénk ledarálni a szikkadt pékárut, akár a levesbetétnek való kenyérkockákat is előállíthatjuk otthon. Ehhez a kenyérszeleteket kenjük meg sózott olvasztott vajjal, vágjuk kis kockákra, majd 200 fokon süssük pár percig.

Nem csak panírmorzsát, levesbetétet, hanem ízletes köretet is varázsolhatunk: zsemlegombócot. Ehhez negyed kiló száraz kenyérre öntsünk 3 dl langyos tejet, keverjük át jól, hagyjuk, hogy a kenyér a tejet magába szívja. Vágjunk apróra egy fej hagymát, egy csokor petrezselymet és pirítsuk meg egy kevés vajon. Keverjük a tej és kenyér keverékéhez, ízesítsük sóval-borssal, adjunk hozzá egy tojást, majd az egészet jól gyúrjuk át. Formázzunk a masszából gombócokat, amiket kb. 15 perc alatt vízben megfőzhetünk és máris újjá született a kenyerünk.  

Néhány plusz hozzávalóval akár egy teljes fogás is készülhet szikkadt kenyérből,  nemcsak reggeli bundáskenyeret, hanem például kenyérfelfújtat is készíthetünk. Ehhez egy tepsibe fektetjük a kenyérszeleteket, leöntjük sóval-borssal és zöldfűszerekkel ízesített tojás-tejszín keverékével. Szelhetünk rá paradicsomot, paprikát, hűtőnk tartalmától függően akár a maradék sonkát, túrót, mozzarellát is, a variációk száma szinte végtelen. A tetejét bőven megszórhatjuk reszelt sajttal, akár felkarikázott hagymával, majd sütőben ropogósra sütjük. Ha édes pékáruból, kalácsból, péksüteményből készítenénk hasonlót, akkor tejbe áztassuk be a szeleteket, a tojásos-tejszínes keveréket pedig cukorral, vaníliás cukorral, mazsolával és fahéjjal ízesítsük. A tetejére csokireszelék, dió kerülhet. Gyors, ízletes, maradékmentő ebéd kerülhet így az asztalunkra.

Forrás: hvg.hu

Publikálva: Több mint egy éve
Oldal nyomtatása
Cikk megosztása

Cikkek

Hoppá! Az Ön által beállított szűrők nem hoztak találatot. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket!

Szeretettel tálalva

Hoppá! Az Ön által beállított szűrők nem hoztak találatot. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket!