Tippek és tanácsok Ízletes pácok húsok és zöldségek grillezéséhez

Vendégei éppen a sertés-, a pulyka-, vagy a csirkehús pácja miatt fogják majd a mennyországig dícsérni Önt.  Készítse el tehát pontosan a saját ízlése szerinti változatot és a titkot tartsa meg magának. Inspirációként összegyűjtöttünk néhány érdekes tippet. Kipróbálja?

Zöldcitromos (lime) – korianderes pác csirkehúsra

A pác elnevezése az egzotikumot idézi. A hús a citrusoknak köszönhetően ropogós és lágy lesz.

Hozzávalók:

  • ¼ pohár frissen vágott koriander
  • ¼ pohár olívaolaj
  • ¼ pohár citromlé vagy zöldcitrom leve
  • 2 teáskanál só
  • 1 teáskanál köménymag
  • 1 teáskanál frissen átnyomott fokhagyma

A hozzávalókat keverje össze és a csirkehúst pácolja a grillzés előtt legalább egy óra hosszat.

Mustáros pác steakre

A dijoni mustár  a steaknek még áthatóbb ízt ad.  
Keverjen el egy tálban 4 kanál dijoni mustárt, 3 apróra vágott fokhagyma-gerezdet, 2 ágacska apróra vágott rozmaringszárat, egy citrom levét és héját, majd ízlés szerint piros borsot és sót. Ezzel a páccal kenje meg a steaket és éjjelre tegye a hűtőbe.

Kakukkfüves pác csirkehúsra

A kakukkfű már a pác készítésekor elvarázsol illatával.

Hozzávalók:

  • 1/2 pohár olaj
  • 2,5 leveses kanál frissen aprított fokhagyma sóval pasztának kikeverve
  • 2,5 leveses kanál frissen aprított  kakukkfű
  • 2 leveses kanál reszelt, vegyileg nem kezelt citrom héja
  • 1 leveses kanál apróra vágott hagyma
  • ízlés szerint só, fekete bors és piros bors

Tegyen félre egy kevés fokhagymát, kakukkfüvet és citromhéjat. A többi hozzávalót keverje össze. A csirkét pácolja legalább két óra hosszat, maximálisan azonban 8 órát. A grillezés végén még keverje össze a maradék fokhagymát, kakukkfüvet és citromhéjat, majd szórja meg vele a forró húsdarabokat.

Sörös pác sertéstarjára

Bizonyára a sörimádók örömére szolgál, ha kedvenc italukat megtalálják a húsban is.
Egy lapos és széles edénybe szórjon vékonyra szeletelt hagymakarikákat, 4 gerezd apróra vágott fokhagymát és helyezze rá a sózott és fűszerezett steakszeleteket. Öntse nyakon sörrel és szójamártással. Fóliával takarja le és pácolja szobahőmérsékleten, vagy éjjelre tegye a hűtőbe.

Pác  lazacra

Ha egy szép lazac steaket készül grillezni, készítse el hozzá ezt a pácot.

Hozzávalók:

  • 1 gerezd apróra vágott fokhagyma
  • 2 kanál barna cukor
  • 2 kanál szójamártás
  • 1kanál reszelt citromhéj
  • 2 kanál apróra vágott petrezselyem
  • 2 kanál friss kakukkfű-levél 
  • 1kanál friss rozmaringlevél
  • fél citrom leve
  • 2kanál szezámolaj
  • ¼pohár  extra szűz olívaolaj
  • só, fekete bors

A lazac steaket szárítsa meg papírszalvétával. A hozzávalókat keverje össze egy kisebb tálban és öntse a lazacra. Bizonyosodjon meg afelől, hogy a lazac mindkét oldalán alaposan meg van kenve. A grillezés előtt legalább egy óráig pácolja.

Mustáros – ecetes pác csirkére

Lehet, hogy első látásra kételkedik az ecet és a mustár kombinációjában, de higgye el, hogy grillezéskor fenséges illatok terjengenek majd!
Egy nagy tálban keverjen el  ¼ pohár almaecetet, 3 kanál teljes kiőrlésű mustárt, 3 gerezd aprított fokhagymát, 1 zöldcitrom (lime) levét,  ½ citrom levét, 2 kanál barna cukrot, fél kiskanál sót, 6 kanál olívaolajat és egy kevés darált fekete borsot. A csirkeszeleteket alaposan kenje meg ezzel a keverékkel és egész éjjel pácolja, de legalább 8 óra hosszat.


Paradicsomos  korianderrel, mentával és chilivel halakra

Vágjon apróra öt paradicsomot, egy maréknyi friss koriandert és fél maréknyi mentát. Mindezt tegye egy edénybe, keverje össze egy fél darab szeletekre vágott lilahagymával és egy kevés jalapeno paprikával. Adjon hozzá citromlevet, olívaolajat, köménymagot és ízlés szerint sót. Alaposan keverje össze és használat előtt néhány órával tárolja friss helyen. Kitűnően illik a halakhoz.

Pác grillezett zöldségekhez

Ha nem szereti a húst, de a grillezés a kedvenc eseményei közé tartozik, szerezzen be zöldségeket és készítse el a következő pácot:

Hozzávalók:

  • 2 kanál szójamártás
  • 2 kanál ízesített rizsecet
  • 2 kanál friss apróra vágott gyömbér
  • 1 kanál szezámolaj

A zöldségeket – cukkinit, paradicsomot, paprikát, padlizsánt – tetszés szerint szeletelje, a pác hozzávalóit keverje össze és egy lapos edényben hagyja az ízeket összeérni 30 percig, legtöbb 1 óráig.

Bourbonos pác zöldségre

Érdekes nyomot hagy egy pici alkohol a zöldségen. Keverjen el 2 kanál szójamártást, 2 kanál  Bourbont, 1 kanál barna cukrot, 1 teáskanál cayenne borsot és a zöldséget fél – egy órára tegye a pácba.  

Ázsiai pác húsra és zöldségekre 

Az ázsiai ízvilág különféle keverékével lepi meg Önt a szaftos grillezett hús.

Hozzávalók:

  • 240 ml szójamártás
  • 120 ml víz
  • 180 ml barna cukor
  • 15 ml desztillált fehér ecet
  • 15 ml olaj
  • 3 apróra vágott újhagyma – fehér és zöld része is
  • 4 gerezd apróra vágott fokhagyma

Egy tálban keverje össze a hozzávalókat egészen addig, amíg a cukor el nem olvad. A húst és a zöldségeket egy nappal a grillezés előtt pácolja.  

Görög pác alapreceptje

Olívaolaj, fokhagyma, kakukkfű és oregánó – mindezek a napfényes Görögországra emlékeztetik.

Keverjen össze 1/2 pohár  extra szűz olívaolajat,  1/4 pohár friss citromlevet, 2 gerezd fokhagymát, 1 kanál oregánó levelet, 1 teáskanál kakukkfű levelet és a húst legalább egy óráig pácolja a keverékben. Ez a pác ugyanúgy kitűnően illik csirkehúshoz, borjúhúshoz, de a tengeri herkentyűkhöz is.

Balzsamos pác pulykahúsra

Ez a pác kitűnő csirkehúsra, marhahúsra, borjúhúsra, de sertéshúsra is.

Hozzávalók:

  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1/2 pohár olívaolaj
  • 1/2 pohár balzsamecet
  • 2 kanál barna cukor
  • 1 teázkanál szárított rozmaring
  • 1,5 teáskanál só
  • fekete bors

Elkészítése: Az összes hozzávalót keverje össze és pácolja benne a húst minimálisan egy óráig.

Forrás: recipeswithessentialois.com, foodnetwork.com, cooking.nytimes.com, geniuskitchen.com, care2.com, thespruceeats.com, sk.pinterest.com


Published: 4 hónapja
Oldal nyomtatása
Cikk megosztása