Baba Totyogó Fejlesztő labdajátékok

Kiszámolós labdával

Az első javaslatunk nem is lehetne egyszerűbb. A játékhoz jelöljön ki start- és a célvonalat, ahol a nyeremény várja majd a lurkót. A szülő lesz a játékmester: az Ön feladata megadni, hány lépést kell a játékosnak megtennie, míg a célba érve a labdára ülhet. Ha mégis túllépné ezt a számot, vissza kell térnie a startvonalra.

Kapd el a labdát!

Bizonyára sokan emlékszünk még gyerekkorunkból erre a játékra: a lényege, hogy az egymás között adogatott labdát ügyesen elkapjuk. Ha egy játékosnak mégsem sikerül, fél térdre ereszkedik. Ha ismét elmulasztja a labdát, két térdre, legközelebb viszont már a könyökét is a padlóra kell támasztania – és így tovább. Ne feledjük, az elkapott labda felment az utolsó büntetés alól!

Egy jó tanács: ha otthon játsszuk, jobb lesz a játékosok útjából minden értéket eltakarítani.

Kidobós – tökéletes célzás, edzett reflexek

Ha apa és anya is szívesen beszáll a játékba, megpróbálkozhatnak a népszerű kidobós egyik változatával is. Jelölje ki középen azt a területet, ahol a labda elől menekülő játékos mozoghat. (Javasoljuk, hogy a játék kezdetén osszák ezt a szerepet az apukára.) Kétoldalt, egymással szemben állnak fel a dobók, akik együttes erővel igyekeznek majd a menekülő játékost kidobni. Ha valamelyiküknek sikerül eltalálnia, helyet cserélnek.

Ügyesen a pályán

Mielőtt belemerülnének a játékba, jelölje ki néhány hosszú ággal a pálya jobb és bal szélét. A játékos feladata az lesz, hogy végigvezesse közöttül a labdát, és közben a pályát se hagyja el.

Akár meg is nehezítheti  a kicsi a dolgát, ha a „Fordulj” vezényszóra a gyerkőcknek mindig ellenkező irányba kell a labdát tovább vezetnie.

Kosarazz kicsiben!

Helyezzen a földre egy vödröt vagy kosarat, amire célba dobhattok. Minden versenyzőnek tíz dobása van, és minden találat egy pontot ér. A körök végén a bizottság összeszámlálja a pontokat, és átadására kerülnek a versenyzők édes nyereményei.

Ha nem tudja, milyen izgalmas finomság lehetne a játék főnyereménye, nézz körül az ötleteink között!

Források: menway.interia.pl; well.blogs.nytimes.com; sportowarodzina.pl; zcholastic.com; lermagazine.com

Oldal nyomtatása
Cikk megosztása