Tippek és tanácsok A sört ihatjuk és fürödhetünk is benne: Ön hallott már a sörfürdőről?

A sör malátából, vízből és komlóból készített, sörélesztővel erjesztett, alacsony alkoholtartalmú ital. Így hangzik a hivatalos definíció. Az aranyszínű nedűt világszerte fogyasztják, és több mint 40 ezer fajtája ismert.

A sör története

A sört már időszámításunk előtt négyezer évvel a mezopotámiaiak is ismerték. Kétezer évvel később az egyiptomiak feljegyezték a sörfőzés folyamatát. A magyar sörfőzés története még nomád őseink korából ered. A sztyeppéken lovagló eleink itala a boza és a kumisz volt. A boza búzából, árpából, kölesből vagy ezek keverékéből főzött, alacsony alkoholtartalmú sörszerű ital volt. A kövek közt megőrölt gabonát bőrtömlőkbe tették és vízzel keverték, ezután felmelegített követ tettek bele, hogy növeljék az elegy hőmérsékletét. Később hozzáadták, a már akkor is ismert, komlót és forrásig melegítették. Lehűtés után hagyták erjedni. A kancatejből erjesztett savanykás kumisz pedig a vándorló magyarok egyik legfontosabb tápláléka volt.

Népünket elsősorban borivónak tekintik, ami az előzőek alapján nem teljesen helytálló. Vándorló őseink könnyebben vethettek gabonát, ami hónapok alatt beérett, mint ültethettek szőlőt, ami évek múlva hozott csak termést.

A Kárpát-medencében való letelepedésünk után pedig hamar elsajátítottuk az európai sörfőzés tudományát.

Hogyan főzik a sört?

A sörkészítéshez használt alapanyagok:

  • maláta,
  • komló,
  • élesztő,
  • víz.

A maláta a gabonaszemek csíráztatásával és szárításával készül. Általában árpából, búzából, de akár rizsből és kukoricából is készülhet. A gabonaszemekben található keményítők a sörben alkoholt és széndioxidot hoznak létre.

A szemeket először áztatják, míg a víztartalmuk a néhányszorosára nem nő. Ezt követően csíráztatják, eközben rendszeresen forgatják. Ha a csíra eléri a kívánt méretet, a csíráztatást megszakítják, a malátát pedig kiszárítják. A maláta színe az áztatás hosszától, a csíra méretétől, a szárítási hőmérséklettől és az esetleges pörköléstől függ.

A komló adja a sör keserű ízét és aromáját. A sörhöz a nőnemű, meg nem termékenyített komlóvirágból nyert kivonat vagy granulátum formájában adják hozzá.

Az élesztő a malátából, komlóból és vízből létrejövő cefre erjedését segíti elő.

A sör 96%-át víz alkotja.

Némely sörfőzdék a sört különböző fűszerekkel, például gyömbérrel ízesítik.

Tejet vagy hab nélküli sört kér?

A sörcsapolás némi ügyességet igényel. Fontos, hogy hideg vízzel átöblített, tiszta poharat használjunk. A hagyományosan csapolt sör tetejét sűrű hab koronázza. Egyesek imádják, mások megvárják, míg kissé összeesik. Ha Ön az előzőekhez tartozik, bizonyára az ínyére lesz, ha a csapostól egy pohár tejet kér. De ne számítson semmilyen habosított tejre. Egy sörhabbal teli poharat szolgálnak fel Önnek. Ha viszont nincs oda a habért, kérjen hab nélküli sört. Igen, hab nélkül csapoltat. Az ilyen sör szénsavtartalma azonban gyorsan elillan, ezért érdemes azonnal elfogyasztani. És nem keverendő össze a hab nélkül csapolt sört a szénsavat vesztett sörrel. A hab nélküli sör mindig frissen csapolt.

Ön tudta, hogy ...
... a sör foka nem az alkoholtartalmat jelöli?

Sörfajták

A világon mintegy 40 ezer féle sört főznek. A legegyszerűbben barna és világos, illetve félbarna sörre, vágott sörre és fokok szerint csoportosíthatjuk. A fok nem a sör alkoholtartalmát, hanem a cefre arányát jelöli, és általában magasabb az alkoholtartalomnál. A cefre aránya lehet 7, de akár 20% is. A söröket továbbá az erjesztési eljárásuk alapján felső erjesztésű és alsó erjesztésű sörökre, esetleg spontán erjesztésű sörökre oszthatjuk.

A felső és az alsó erjesztés

A felső és az alsó erjesztés során különböző típusú, eltérő hőmérsékletet igénylő sörélesztőket használnak, amelyek a sör aromáját és ízelemeit adják.

Felső erjesztésű sörök

A felső erjesztés 20–24 °C-on történik, ezért gyorsabb, mint az alsó erjesztés. Felső erjesztésnél a szén-dioxid az élesztőt az erjesztőkád tetejére úsztatja, így az a felszínen lebeg.

Felső erjesztéssel készül a búzasör, a gyümölcssör, a barna típusú porter, de például az erős élesztős sör is.

Ale

A hagyományos amerikai, angol és belga sörök aromadúsak, sokszor keserűbbek a többi sörnél, ami az erősebb komlózás eredménye. Ale típusú sörök:

Angol

Skót és ír

Amerikai

Belga

IPA – India Pale Ale

A világ legerősebb söre 67,5%-os alkoholtartalommal a Snake Venom (Kígyóméreg).

Búzasör

A búzasörhöz a malátát búzából állítják elő. A búzasörök zavarosak, ízük élesztős és általában nem keserű. A belga, bajor vagy a berlini sörök sokszor gyümölcsös vagy fűszeres ízesítésűek.

Az alábbi söröket soroljuk ide:

  • Hefeweizen
  • Kristalweizen
  • Dunkelweizen
  • Weizenbock
  • Witbier
  • American Wheat Ale 

Porter

13 °C-ra lehűtve felszolgált barna sör.

Stout

Pörkölt malátából készült, nagyon sötét sör. Íze a Porteréhez hasonló, melegen is felszolgálható.

Trappist

Vagy trappista sör a trappista kolostorokban élő szerzetesek által főzött erős sör. Ilyen kolostori sörfőzdéből mindössze 11 van a világon, hozzánk legközelebb Ausztriában.

Német felső erjesztésű sörök

Altbier

Kölsch

Francia felső erjesztésű sörök

Biere de Garde



Alsó erjesztésű sörök

Az alsó erjesztés 10 °C-on történik. Az alsó erjesztés során használt élesztő az erjesztőkád aljára süllyed.

Ászokolt sör

Az ászokolt sör, vagy más néven lager elnevezés a több mint egy hónapig tartó erjedésből ered, vagyis a sör sokáig „fekszik”. A világos lager a legelterjedtebb sörfajta. Legismertebb típusa a Pils (Pilsener, Pilsner) sör, illetve a német Bock, Dortmunder és Märzen.

A világos lagerek mellett barna lagereket is készítenek.

A lagert legjobban 7 °C-ra lehűtve élvezhetjük.

Csapolt sör

A kocsmákban és pubokban szokásosan előforduló, 8–10 fokos sör.

Spontán erjesztésű sör

A spontán erjesztés során a sör abból erjed, ami a hordóban az előző főzés után maradt. Ez az erjesztési eljárás leginkább Belgiumban terjedt el.

Lambic – alacsony szénsavtartalmú, a vermuthoz hasonló ízű belga sör. A régebbi és fiatalabb évjáratú Lambic-ok keveréke a Geuze, Kriek és a Faro sör.

Sörfürdő

A sörfürdő egy nem mindennapi fürdőkezelés. Pozitív hatással van a bőrre, ellazít, átmelegíti az ízületeket és az izmokat, támogatja az immunrendszert. A sörfürdőzés során legfeljebb fél órát tölthetünk el a 35 °C-os meleg vízben komló, élesztő és malátatörmelék hozzáadásával. A jobb hatás érdekében a sörfürdőzés pezsgőfürdő használata után javasolt. A fürdőt követően csak törölközzön meg, és legalább 6 óráig ne tusoljon. Lemosná magáról a kivonatok hatóanyagait, amelyek a bőrön keresztül a sörfürdőt követően is hatnak.


Sörös poharak

A borhoz, kávéhoz és más italokhoz hasonlóan a sör is több élvezetet nyújt, ha a megfelelő pohárból isszuk. Sőt még az is fontos, hogy a poharat hogyan mosták meg és milyen a hőmérséklete.

A sörös poharat kézzel mossuk, vagy a mosogatógépben való mosás után öblítsük át hideg vízzel. A poharat nem törölgetjük, hogy az apró szálak vagy porszemcsék ne ragadjanak az üveghez, ami hatással lehetne a sörhabra. A poharat nem hűtjük vagy fagyasztjuk le. A sör az ilyen módon kezelt pohárban megritkul és megváltozik a hőfoka.

A sört úgy töltjük a pohárba, hogy először az alján kissé felhabosítjuk, majd óvatosan a belső fal mentén öntjük.

Az ínyencek a sörfajta szerinti pohárba kérik a sört, mi most bemutatjuk a leggyakrabban használt sörös poharakat.

A cenosillicafóbia az üres poharaktól való félelmet jelenti.

Söröskorsó

Ez a „hasas”, nehéz pohár nagy füllel a hagyományos söröspohár. A söröskorsó különböző méretű és formájú lehet, néha fedéllel is el van látva, amely a hüvelykujj egyszerű mozdulatával nyitható. Tökéletes pohár csapolt sörök és lagerek felszolgálásához.

Pint pohár

A pubokban időnként olyan poharakkal is találkozhatunk, melyek egyszerű formája azokhoz a poharakhoz hasonlít, amelyekből otthon a vizet isszuk.

Magas pohár

Az elegánsan karcsú és magas pohárban a búzasör megőrzi az ízét és az aromáját, így Ön nyugodtan élvezheti és gyönyörködhet az aranyló színében.

Talpas poharak

A kisebb, „pocakos” talpas poharak, amilyenekből a konyakot is isszuk, sokáig megőrzik a sör aromáját és habját. Sörkülönlegességek, fekete sörök, nehéz, erős sörök fogyasztásához alkalmasak.

A sör okozza a sörhasat?

A sör egészségre gyakorolt hatásáról végtelen viták folynak. A sörivók a tűzbe tennék a kezüket azért, hogy a sör rendkívül jótékony hatással van az egészségre, és a hasuk határozottan nem a sörivásnak tudható be. A velük szemben állók viszont azt állítják, hogy a sör szeszes ital, és ezzel be is fejezték. Zuzana Pavelková Šafářovát kérdeztük a véleményéről. „Ami az alkohol egészségre gyakorolt hatását illeti, személy szerint úgy gondolom, hogy a mértékletes sörfogyasztás egy felnőtt számára egészségügyi előnyökkel jár. A nők számára egy kis sör, a férfiak számára pedig egy nagy sör a megfelelő mérték. Mindenesetre sokkal jobb, ha a sört nagyon kis mennyiségben rendszeresen isszuk, mint alkalomadtán egyszerre sokat. Ilyenkor a szervezetnek meg kell birkóznia az intoxikációval, amely határozottan nem tesz jót az egészségünknek.”

És hogy is van ez a sörhassal? „A sör kesernyés ízű anyagokat, ún. cseranyagokat tartalmaz, amelyek irritálják az ízlelőbimbókat és étvágygerjesztő hatásúak. Habár kis mennyiségben jótékony hatással vannak az emésztésre, nagyobb mennyiség fogyasztása esetén olyan mértékben gerjeszthetik az étvágyat, hogy az ember telhetetlenné válik. Ráadásul az emberek főleg esténként sörözgetnek, vagyis késő este vagy éjszaka sört és ételeket fogyasztanak, ami mindenképp megmutatkozik az alakjukon. Ha túl sok szénhidrátot fogyasztunk, melyet nem égetünk el például fizikai tevékenységgel vagy sportolással, a szervezetben egyszerűen zsírrá alakul át. És az éppen a has környékén rakódhat le” – világosítja fel a pocakos sörivókat a táplálkozási szakértő. Természetesen a sörhas kialakulásához jelentős mértékben hozzájárulnak a sör mellé fogyasztott nassolnivalók is.

A radler sem jelent főnyereményt. Zuzana Pavelková Šafářová elmondása szerint a radler valójában egy limonádéval kevert, általában édesített sör, ami a karcsú vonalaknak és az egészségnek sem kedvez. „A radler helyett mindenképp a sört részesíteném előnyben. A radlert – a limonádékhoz hasonlóan – csak kivételesen fogyasztanám.”

Mennyi kalória van egy sörben?

Az alábbi értékek fél liter sörre értendők

Alkoholmentes sör 8° – 435 kJ, 104 kcal

Világos sör 10° – 775 kJ, 185 kcal

Világos sör 11° – 875 kJ, 209 kcal

Világos sör 12° – 990 kJ, 237 kcal

Barna sör 10° – 791 kJ, 189 kcal

Barna sör 11° – 866 kJ, 207 kcal

Barna sör 12° – 956 kJ, 228 kcal

Mit tartalmaz a sör?

Mondhatnánk, hogy a sör kis mértékben elfogadható az emberi szervezet számára. B csoportú vitaminokat, főként piridoxint, pantoténsavat, riboflavint, niacint, valamint nagy mennyiségű káliumot és magnéziumot tartalmaz. A sörben nem úszik zsír sem koleszterin. A sör vizelethajtó hatású, így tisztítja a veséket és a húgyhólyagot, ezáltal megakadályozza a húgykőképződést. A sör segíti az emésztést, enyhe nyugtató hatású, ezért ellazít és elaltat. Ha nem tud elaludni, lefekvés előtt igyon meg egy kis pohár barna sört.

Kérem, szúrják be a sörös recepteket + fényképeket

Forrás: zuzanasafarova.cz, wikipedia, brittannica, thebeerstore.ca, vedanadosah.cvtisr.sk, sme.sk, vysetrenie.zoznam.sk, kamnapivo.sk, serneveles.hu


Publikálva: 2 hónapja
Oldal nyomtatása
Cikk megosztása

Szeretettel tálalva

Hoppá! Az Ön által beállított szűrők nem hoztak találatot. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket!