Megosztás
Értékelés

Április 22. – A Föld csak egy kis nyugalmat szeretne

0 értékelés
Értékeljen
Földünk nagy kincs. Az emberiség nem vigyázott rá eléggé, s mára világossá vált, milyen óriási horderejű problémákkal kell szembenéznünk emiatt. Április 22-e a Föld napja. De nemcsak ekkor kell gondolnunk rá.

Napjainkra egyértelművé vált, hogy ha mi, emberek nem óvjuk a Föld természeti környezetét, akkor rövid időn belül nagy árat fizethetünk a múltban elkövetett hibákért, a környezet- és légszennyezésért. Ennek jelei már ma nyilvánvalóak, ezért sokat kell tennünk azért, hogy megvédjük otthonunkat, a Földet.

Április 22-e a Föld Napja, melyet ma már a világ 192 országában megrendeznek. Ezen a napon szerte a világon tartanak a témához kapcsolódó eseményeket, felhívva a figyelmet arra: meg kell mentenünk a természetet, a környezetünket.

A Föld Napját 1970. március 21-e óta rendezik meg, az Earth Day Network irányítása alatt. Ez a nap az északi féltekén a tavasz első napja. Hazánkban, Magyarországon 1990-ben tartották először.

2009-ben a bolíviai elnök, Evo Morales kezdeményezésére az ENSZ a napot a „Földanya Nemzetközi Napjá”-nak nyilvánította. A mozgalom jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?

De hogyan is alakult ki a Föld Napja mozgalom?

Maga az ötlet már 1969-ben felmerült egy UNESCO konferencián, San Francisco-ban. John McConnell békeaktivista vetette fel, hogy ki kellene tűzni egy napot a Föld tiszteletére.

Az Earth Day Network-ot, avagy a Föld Napja Hálózatot azonban egy amerikai egyetemista indította útjára 1970. április 22-én. Denis Hayes kezdeményezését a Föld védelme motiválta, rövid időn belül maga mögé állítva 25 millió honfitársát. Ő ma az alternatív energiaforrások kutatója, szakértője, a Föld mozgalomnak pedig napjainkra több mint 1000 szervezet a tagja.

 

Ahhoz, hogy minden érdeklődő értesüljön a hírekről, az eseményekről, 1989-ben létrehozták a Föld Napja Nemzetközi Hírközpontot is Kaliforniában, mely havi rendszerességgel küldi hírleveleit mindenhová, a jeles nap megünneplése céljából.

Milyen események kapcsolódnak a Föld Napjához?

Évi rendszerességgel tartanak a mozgalomhoz kapcsolódóan rendezvényeket. Kiemelkedő közülük  az 1990 óta, Washingtonban megrendezett A világ helyzete jelentés, a Worldwatch Institute szervezésében. Ennek keretében számolnak be a szakértők a világ környezetének állapotáról. E napon vonulnak fel a Critical Mass kerékpáros mozgalom résztvevői, propagálva az egészségesebb biciklis életmódot, szemben az autó használatával.

Természetesen számos környezetvédelemmel kapcsolatos program zajlik április 22-én: faültetések, különféle iskolai, helyi szervezésű vetélkedők, takarítás és környezetszépítés.

A Föld Napjára 2013-ban és ’14-ben is animált logót készített a Google, hogy mindenki számára emlékezetessé tegye a napot, aki internetezik.

A Föld védelme mindannyiunk érdeke. Felelős magatartásunkkal nemcsak ezen a napon kell gondoskodnunk róla.