Megosztás
Értékelés

Hogyan metsszük, gondozzuk a bogyós termésű cserjéket?

0 értékelés
Értékeljen

Sokan ültetnek bogyós termésű bokrokat, melyekről aztán ízletes málnát, ribiszkét, szedret vagy köszmétét szedhetnek. Önmagukban is finomak, de süteménybe is tökéletesek. Hogyan gondozzuk ezeket a cserjéket?

Örömteli dolog, ha csupán a kertbe kell hátramennünk egy kis szederért, málnáért, amikor megkívánjuk ezeket a gyümölcsöket. Persze, azért tenni is kell, hogy szépen fejlődjenek és bőséges termést hozzanak.

Az ültetésüket követően rendszeres és bőséges öntözést igényelnek és folyamatos tápanyag-ellátást. Vegetatív időszakukban célszerű a lombtrágyázás – tavasszal és ősszel műtrágyázzunk. Ha nyáron telepítettük a növényt, akkor naponta öntözzük, különösen, ha a talaja laza és homokos. Legjobb, ha kora reggel illetve késő este végezzük a locsolást.

A bogyós termésű cserjék metszését azonban az alábbi tanácsok szerint érdemes végezni.

1.Málna: szüret után szokás a málnát metszeni. Azokat a vesszőket, melyek már letermettek és száradnak, tőből le kell metszeni. Az éves, zöldellő sarj hajtásokat ugyancsak meg kell kissé ritkítani, csak kb. 7-10 hajtás maradjon meg minden méteren. A meghagyott vesszőket a tavaszi időszakban érdemes kicsit megrövidíteni.

2.Szeder: a szüretet követően a szedernél is elpusztulnak az egyéves vesszők, újak azokból a sarjhajtásokból fejlődnek, amelyek minden évben előjönnek. A letermett vesszőket tőből le kell metszeni és a sarjhajtásokat is megritkítani. A cserje első éveiben érdemes 2-3, később pedig 5-7 hajtást meghagyni tövenként. A támasztékhoz a sarjhajtásokat legyező alakban kötözzük vagy rendezzük el, felaggatva őket. Oldalhajtásaikat szintén metsszük le, csípjük vissza, a hosszanti növekedést is kissé gátolva.

3.Fekete ribiszke: a növény telepítését követően megtörtént visszametszés után nyáron hajtásválogatást kell végezni. Koncentráljuk a legjobb 4-5 hajtásra, a többit metsszük le. Következő évben, tavasszal a vesszőket rövidítsük egy kissé. Harmadik év tavaszán az a dolgunk, hogy a termővesszőket tőből levágjuk (ritkítsuk), csak 4-5 maradjon meg. Az ezt követő években a bokor sűrűsödését kell meggátolnunk a metszéssel. Mindig a legidősebb vesszőket távolítsuk el. Új tővesszőkből annyit érdemes meghagyni, amennyi időset levágtunk.

4.Fehér és piros ribiszke: telepítése után ezen a bokron is hajtásválogatást kell végezni, ilyenkor a fekete ribiszkéhez hasonlóan a legerősebb 4-5 hajtást célszerű meghagyni. Évente ezután mindig 4-5 újabb tővesszőt hagyjunk meg. Ha a növény már terem, csupán ritkítani kell. Ezeken a bokrokon a többéves termőrészek hoznak termést, ezért rájuk vigyázni kell. Pár év után ugyanakkor elöregszenek, alkalmanként érdemes őket cserélni: tőből vágjuk le ezeket, az új tővesszőkből pedig annyit hagyjunk meg, amennyit az idősekből eltávolítottuk. Az újítgatás folyamatos, több éven át.

5.Köszméte: a köszmétebokrot hasonlóan kell alakítani a piros ribiszkéhez. Metszését ugyanúgy kell végezni termő cserje korában. Esetenként fel szükséges újítani, ritkítani. Ám ha a metszéssel ritkítjuk, azokat a részeket kell meghagyni, melyek felfelé törnek.

6.Köszméte, törzses: amennyiben a telepítés után először metsszük, csak 2-4 rügyre metsszük vissza az oltványon található két-három koronavesszőt. Következő tavasszal a vesszők közül válogatunk, 4-et-8-at hagyjunk a koronában szépen elosztva. Kissé rövidítsük le őket. A következő években az a cél, hogy a sűrűsödést elkerüljük. De sose metsszük túl a köszmétét.