Töltött túrós palacsinta

  • 4 személyre
  • 90 perc
  • 723 kalória
  • JankaiE
Megosztás

A túrót, lisztet, sót, tejet, tojásokat és apróra vágott petrezselymet simára keverünk, majd 30 percig állni hagyjuk, hogy a liszt megduzzadjon.
A hagymát megtisztítjuk és szeletekre vágjuk.
A kolbászt és az uborkát vékony szeletekre vágjuk.
Az olajat felforrósítjuk, a hagymát megpirítjuk.
Rövid ideig sütjük benne a kolbászt, majd lisztet szórunk bele, és összekeverjük.
Hozzátesszük az 1/8 l vízben feloldott húsleveskockát és pirospaprikát, majd felforraljuk.
Hozzákeverjük az uborkát és még tíz percig főzzük.
Ízlés szerint, sóval és borssal fűszerezzük.
Egy kevés vajat egy serpenyőben felolvasztunk, néhány palacsintát sütünk, megtöltjük, feltekerjük, és előmelegített tányéron tálaljuk.
Vaj helyett, olajban is süthető.


Hozzávalók
Vegye meg a hozzávalókat