Tarhonya lecsóval

  • 4 személyre
  • 120 perc
  • 1390 kalória
  • Emília
Megosztás

A tarhonyát forró olajban megpirítjuk, felöntjük forró vízzel, sózzuk, és lefedve, félpuhára főzzük.
Egy másik edénybe, belerakjuk a szalonnakockákat, megpirítjuk őket, aztán szűrőkanállal kivesszük a zsírból, és félretesszük.
A szalonnazsírban megfuttatjuk az apróra vágott hagymát.
Amikor színesedni kezd, rászórjuk a pirospaprikát, kis vízzel felöntjük, rátesszük a kockákra vágott húst, és megpároljuk, fedő alatt.
Ha a hús megpárolódott, akkor adjuk hozzá a krumplit, a lecsót, sózzuk, és kicsit összepirítjuk, majd a félpuha tarhonyához adjuk.
Felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi, és lassú tűzön addig főzzük, amíg a tarhonya és a krumpli megpuhul.
(Amikor a víz kezd elforrni róla, apránként pótoljuk. Időnként rázogassuk meg az edényt, nehogy odaégjen a tarhonya.)
Savanyúsággal, vagy uborkasalátával, a tetejére szórt sült szalonnakockákkal, vagy sült kolbászkarikákkal tálaljuk.


Hozzávalók
Vegye meg a hozzávalókat