Sáfrányos-mandulás húsgolyók illatos karfiolrizzsel

  • 1 személyre
  • 60 perc
  • 1390 kalória
  • Orsi77
Megosztás

A vöröshagymát és a zsályát felvágjuk és összekeverjük a darált hússal. Sóval, borssal ízesítjük a keveréket és kisebb méretű gombócokat formázunk belőle. Egy serpenyőben kicsi olajon lepirítjuk a fokhagymákat és a kenyeret. A serpenyőbe öntünk még két evőkanálnyi olívs olajat és a gombócokat magas lángon lepirítjuk. Mellédobjuk a kakukkfűt és a babérlevelet, majd az egészet felöntjük borral, meghintjük a sáfránnyal és hozzáadunk 2,5 dl alaplevet . Az egészet közepes lángon pároljuk 2 percig, elkészítjük a mandulás krémet: egy aprítógépben finommá zúzzuk a mandulát, a lepirított fokhagymát és kenyeret, 3 evőkanál olívaolajat és 2dl alaplevet . Az egészet hozzáöntjük a gombócokhoz, óvatosan összeforgatjuk és ha kell, még annyi alaplevet adunk hozzá, hogy egy paprikás csirke állagú mártásunk legyen. Sózzuk, borsozzuk és fedő alatt készre pároljuk úgy 10 perc alatt.

A karfiolt rózsáira szedjük és egy aprítógépben aprítjuk. Egy zsíradék nélküli, forró serpenyőbe az egész római köményt és a fekete mustármagotpirítjuk míg illatozni kezd. Rádobjuk a vajat, hagyjuk felolvadni . Hozzáadjuk a zöldbabot is és sóval, tört borssal ízesítjük. Hozzáadjuk a finomra aprított karfiolt és az egészet jó alaposan összeforgatva, 1-2perc alatt készre pároljuk.


Hozzávalók
Vegye meg a hozzávalókat