Rántott kelkáposzta

  • 3 személyre
  • 80 perc
  • 342 kalória
  • csapokata
Megosztás

A kelkáposztát félbevágjuk, majd a vágott felével a vágódeszkára fektetjük. Ujjnyi szeletet vágunk, és azonnal rögzítjük hústűvel a szeletet.
Miután készen vannak a hústűvel rögzített szeletek, vízzel teli lábasba tesszük őket. Forrástól számított, egy-két percig főzzük.
Konyhai papírtörlőn lecsepegtetjük a felesleges vizet (két törlő közé tesszük).
Hozzá készülünk a panírozáshoz.
Finomlisztet teszünk az egyik tányérba, a másikba teljes kiőrlésű tönköly liszt és só keverékét, amit vízzel, palacsintatészta állagúra hígítunk.
A harmadik tálba pedig, a zsemlemorzsa kerül.
Panírozás előtt, sózzuk meg a szeletek mindkét oldalát.
Forró, bő olajban, aranybarnára sütjük. Papírtörlőre fektetjük, majd egyesével kihúzzuk a hústűket.
Burgonyával, fejes salátával tálaljuk.


Hozzávalók
  • db kelkáposzta
  • ek teljes kiőrlésű liszt
  • csésze zsemlemorzsa
  • csésze finomliszt  
  • dl víz
  • csipet Tesco Finest almafával füstölt tengeri só
  • l Tesco Finest hidegen sajtolt repcemag étolaj
Vegye meg a hozzávalókat