Rakott padlizsán paradicsommal

  • 8 személyre
  • 120 perc
  • 1365 kalória
  • Terike
Megosztás

Egy mélyebb serpenyőben, hevítsünk fel két evőkanál olajat és kissé fonnyasszuk meg benne a fokhagymát. Tegyük hozzá a darált bárányhúst és magas hőfokon, állandóan kevergetve, enyhén pirítsuk meg (3-4 perc). Adjuk hozzá a bort, a paradicsomot, a fahéjat és az oregánót, majd lassú tűzön, főzzük össze őket (kb. 30-40 perc).
Amíg készül a hús, vágjuk fel hosszában, fél centis szeletekre a padlizsánt, majd egy kevés, forró olajban süssük ki őket. Elég, ha csak egy kicsit megpirulnak. A sült padlizsánokat, rétegelve tegyük egy mély tűzálló tálba. Minden réteget ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
Készítsük el a besamelt:
Olvasszuk meg a vajat egy kisebb edényben, keverjük hozzá a lisztet és közepes lángon, állandóan kevergetve, hevítsük kb. 1 percig, majd fokozatosan adjuk hozzá a tejet. Forraljuk fel, majd lassú tűzön, állandó keverés mellett, főzzük további 10 percig. Szórjuk bele a sajtot és a szerecsendiót, sózzuk, borsozzuk, majd vegyük le a tűzről. Ha kissé kihűlt, keverjük bele a felvert tojást is.
Fűtsük fel a sütőt 200°C-ra. Amíg melegszik a tűzhely, szedjük a húst (a fahéj rudat előtte dobjuk ki) a padlizsánszeletekre, amik már a tepsiben vannak. Merjük rá a kész besamelt, majd tegyünk rá padlizsánt, utána paradicsomot. Tegyük a sütőbe, további 20-30 percre. Akkor kész, ha már bugyborékol és egy kicsit megpirult a tetején a mártás.


Hozzávalók
  • dl Tesco Finest szicíliai extra szűz olívaolaj
  • fej vöröshagyma  
  • gerezd áttört fokhagyma
  • kg bárányhús
  • dl fehérbor  
  • 40 dkg Tesco Finest San Marzano paradicsom (+ 3 db szeletelve)
  • db fahéj
  • db padlizsán
  • csipet oregáno
  • csipet Tesco Finest almafával füstölt tengeri só
  • csipet Tesco Finest Tellicherry-i egész fekete bors
  • 10 dkg vaj  
  • 10 dkg átszitált liszt
  • dl tej  
  • db Tesco Finest friss tojás
  • 20 dkg reszelt sajt
Vegye meg a hozzávalókat