Rakott csirke juhtúróval

  • 4 személyre
  • 120 perc
  • 573 kalória
  • Mecsu
Megosztás

A tésztát kifőzzük, két evőkanál olajban megforgatjuk, mjad félretesszük.
A füstölt szalonna felét apró kockákra szeleteljük, összekeverjük a túróval, tejföllel, tojássárgájával, fűszerekkel.
A csirkét megtisztítjuk (én csak felső combot használtam), szárazra töröljük.
Egy serpenyőben kis olajat forrósítunk, a szalonna másik felét is felkockázzuk.
Megpirítjuk, majd beletesszük a csirkehúst, és hirtelen kisütjük.
(Kis fehérbort is önthetünk alá, és fedő alatt párolhatjuk néhány percig, így rövidebb ideig kell majd sütőben sütni.)
Egy tűzálló tál aljára rétegezzük a szalonnát, majd beterítjük egy réteg tésztával.
Erre kerül a csirke, amit előzőleg megsóztunk, megborsoztunk, kis mustárral megkentünk.
Leöntjük a túrós tejföllel.
A rétegezést addig folytatjuk, míg kitart az alapanyag. A tetejére a kockázott paradicsom kerül.
A lényeg, hogy a tetejére maradjon a tejfölös túróból.
180 fokra előmelegített sütőben, kb. 30 percig sütjük.


Hozzávalók
Vegye meg a hozzávalókat