Mediterrán csirkemell csíkok

  • 12 személyre
  • 120 perc
  • 1905 kalória
  • Hajdu István
Megosztás

Az étel vegetáriánus módon is elkészíthető, a hús és a szardella kihagyásával. Ebben az esetben, több zöldség kerül a serpenyőbe, vagy tárcsába.
Én 10 literes, elektromos serpenyőben készítettem, de lehet wokban is csinálni.

A csirkemellet sós vízben, kevés szemes borssal megfőzzük. A léből, a ragu főzéséhez is használhatunk, de levest is készíthetünk belőle.
A hozzávalókat feldaraboljuk. A répát karikára, a hagymát szeletekre, a paprikát csíkokra, az olajbogyót félbe, a gombát szép szeletekre vágjuk. A paradicsomot néhány percre forró vízbe mártjuk, majd meghámozzuk.
A forró serpenyőben, olívaolajon a sárgarépát, a hagymát, a szétnyomott fokhagymát és a szardellát, a hámozott paradicsomot szétnyomkodva, pároljuk. Ha vegánoknak csináljuk, a szardellát sóval helyettesítjük! A csirke alapléből öntünk rá, de ezt vízzel is helyettesíthetjük.
15 perc párolás után, beletesszük az olajbogyót, a csíkozott színes paprikát, az aszalt paradicsomot, kevés balzsamecetet, frissen őrölt borsot, a sűrített paradicsomot, tépkedett, vagy nagyobbra szelt zöldfűszereket, a szeletelt gombát és a csíkokra vágott almát is.
Rövid párolás után kerül hozzá, a csíkokra vágott, előfőtt csirkemell is. Ezt a vegetáriánusoknál elhagyhatjuk!
Olaszos tésztán tálaljuk. Parmezánt, vagy mozzarellát is tehetünk rá.


Hozzávalók
Vegye meg a hozzávalókat