Lasagne rétestésztából készítve

  • 6 személyre
  • 50 perc
  • 520 kalória
  • barnabetti
Megosztás

A réteslapokat szétválasztjuk, és egy tepsit kiolajozva, 3 db lapot fektetünk le. Ezt is bekenjük étolajjal. Erre jön a darált húsból készült alap.
A serpenyőbe beleteszünk 1 dl étolajat, erre jön a darált hús, majd a gulyáskrém, ízlés szerint, valamint a fűszersó.
Megsütjük, tehetünk bele oregánót és bazsalikomot is, így jobb íze lesz.
A darált húst 3 részre osztjuk, a réteslapok számának megfelelően. 3-3 lapot számítunk, 1-1 darált húshoz.
A darált húsra ismét réteslap kerül, ezt ismét megolajozzuk, majd újra húst teszünk.
Így folytatjuk tovább, míg el nem fogy a hozzávaló. Ügyeljünk rá, hogy legfelülre réteslap kerüljön.
A legtetejére készítünk fehér mártást. Ehhez 0.5 étolajat megmelegítünk, belekeverünk 2 kanál lisztet, és 4 dl forró tejjel besűrítjük, majd megsózzuk.
Ezt öntjük a legfelső réteslapra. A legtetejére kerül a reszelt sajt.
Előmelegített, 200 fokos sütőben, 25 percig sütjük.


Hozzávalók
Vegye meg a hozzávalókat