Karácsonyi kocsonya

  • 4 személyre
  • 120 perc
  • 825 kalória
  • Moncsika
Megosztás

A lapocka kivételével, az összes húst jól megtisztítjuk. Ha szükséges, a szőrösen maradt lábat, farkat a gázlángon kissé lepörköljük, kefével megsikáljuk, és többször váltott, meleg vízben lemossuk. Feldarabolva annyi vízben tesszük fel főni, amennyi jó bőven ellepi. Gyengén megsózzuk és a tisztított, karikára vágott vöröshagymát, meg a szétzúzott fokhagymát is mellé tesszük. Meghintjük törött borssal és pirospaprikával. Lassú lángon főzve, addig hagyjuk a tűzön, amíg a hús a csontról le nem válik. Ezután a kocsonyalevet leszűrjük, a húsokat kisebb darabokra vágjuk. A lehiggadt léről, kanállal leszedjük a zsírt. (Ha teljesen zsírtalanítani akarjuk a kocsonyát, akkor itatóspapírral az utolsó cseppig leszedhetjük.) Tányérokba osztjuk a húsokat, rámerjük a kocsonyalevet, és hűvös helyen alvadni hagyjuk. Fogyasztáskor pár csepp borecettel, vagy citromlével megöntözhetjük.
Ha szépen, ünnepi asztalon akarjuk tálalni a kocsonyát, akkor a következőképpen készítsük: nagyobb, szögletes tálba vagy őzgerincformába öntünk néhány merőkanál kocsonyalevet, és megvárjuk, hogy teljesen megdermedjen. Közben néhány ecetes uborkát, kemény tojást, céklát recés késsel felvagdalunk, majd elrendezzük a már megalvadt kocsonyán. Megszórhatjuk nagyon finomra vágott petrezselyemzölddel, snidlinggel, tehetünk rá félbevágott ecetes cseresznyepaprikát vagy más díszítést. Erre annyi kocsonyalevet öntünk, hogy azokat teljesen ellepje. Ha ez is megdermedt, elrendezzük rajta a felszeletelt, kicsontozott húsokat, és ráöntjük a maradék kocsonyalét. Ha megalvadt, akkor a formának megfelelő tálra borítjuk. Fogyasztáskor tetszés szerinti szeletekre vágjuk, és ecetes tormával, tartármártással, mustáros ketchuppal, vagy gyümölcsmártással kínálhatjuk.


Hozzávalók
Vegye meg a hozzávalókat