Káposztás vargabéles

  • 10 személyre
  • 30 perc
  • 946 kalória
  • Holdfény
Megosztás

A káposzta külső leveleit leszedjük, majd félbevágjuk és almareszelőn lereszeljük. Kissé megsózzuk, majd egy 4 literes lábosba olajat öntünk és beletesszük a káposztát, majd szép aranybarnára megsütjük. Ezután félretesszük és langyosra hűtjük.
Ezután a cérnametéltet a megszokott módon kifőzzük, leszűrjük és langyosra hűtjük.
Amikor kihűlt, a fűszereket a káposztához keverjük és utána a kihűlt cérnametélttel jól össze dolgozzuk, majd 1 dl tejfölt belekeverünk. Sózni, ízlés szerint sózzuk.
A megmaradt tejfölt 1 tojással jól elkeverjük és félretesszük.
Egy 39 x 36 cm-es tepsit az 1 evőkanál zsírral megkenünk és ebbe terítünk három réteslapot, majd megkenjük tejföllel.
Ezután egyenletesen elsimítjuk a masszánkat és három evőkanál tejföllel meglocsoljuk. Erre a maradék három réteslapot ráterítjük és a maradék tejfölt rácsorgatjuk, egyenletesen.
Előmelegített sütőben, 200 fokon, 50 perc alatt, egyszeri fordítással készre sütjük. Ha megsült, teljesen hűlni hagyjuk és azután kockára vágva szeleteljük.
Nagyon finom és kiadós, még egy leves mellé, második fogásként is tálalhatjuk.
Jó tippként tudom ajánlani, hogy a káposztát süssük meg előre és máris sokkal hamarabb elkészíthető.


Hozzávalók
  • csomag réteslap
  • dl tejföl  
  • db Tesco Finest friss tojás
  • tk oregáno
  • mk Tesco Finest Tellicherry-i egész fekete bors
  • 0.5 mk gyömbér
  • 50 dkg száraztészta  
  • 1.5 dl Tesco Finest hidegen sajtolt repcemag étolaj
  • 2.5 kg káposzta
  • ek zsír
Vegye meg a hozzávalókat