Kalács

  • 4 személyre
  • 120 perc
  • 991 kalória
  • Lencsilányka
Megosztás

Kovászhoz:
A tejet meglangyosítottam, éppen csak annyira, hogy szoba hőmérsékletű legyen. Beletettem a lisztet és a cukrot, majd az élesztőt elmorzsoltam benne. Nagyon lazán összelögyböltem. Benyomtam sütőbe, kb. 30 fokra. Tévében láttam és így eddig mindig felfutott, ha az élesztő hideg volt, akkor is. 10-12 perc és kész is.

Kalács tészta elkészítése:
Összedolgozzuk a lisztet, kovászt, tejet, sót, cukrot, 1 tojást, olvasztott vajat, olajat. Kenyérsütő gépnél: tej, olaj, vaj, só, cukor, tojás, liszt, kovász a sorrend. Általában ezek az arányok elég jók, így nem kell semmit hozzátenni, de ha nagyon kemény a tésztánk, egy kis langyos vizet tehetünk hozzá (keveset!). Most jön a dagasztás. Többféleképpen is lehet. Egyik a robotgéppel, ami kb. 20 perc, vagy kézzel, fakanállal akár. Utolsónak a kenyérsütő géppel, ami nagyon jó, mert a kelesztést és dagasztást is csinálja. Ami nekem van kenyérsütőm, azon a 13-as program. A tészta, 1:25 alatt készen van. A kézi dagasztásnál addig kell dolgozni, amíg a tészta hólyagos nem lesz. Ezután, 1-1,5 órát keleszteni kell, úgy kb. a kétszeresére. Ha megkelt, kiborítani, lisztezett deszkára.
Ezután lazán kinyújtjuk, majd megkenjük a 10 dkg olvasztott vaj felével. Jó sok kakaót rá és feltekerni. Tetejét kenjük meg, egy felhabosított tojással. Az oldalára ne kenjünk, mert nem jön fel a tészta. Tegyük előmelegített sütőbe és 160-170 fokon, kb. 50-60 percig, hagyományos sütéssel süssük meg. Ha nagyon sül a teteje, alufóliával takarjuk be. Ellenőrzés hústűvel. A formában hagyjuk kihűlni, ha melegen vesszük ki, szétmegy a töltelék miatt.


Hozzávalók
  • mk Tesco Finest almafával füstölt tengeri só
  • 12.5 dkg margarin
  • db Tesco Finest friss tojás
  • dl tej  
  • 2.5 ek Tesco Finest hidegen sajtolt repcemag étolaj
  • 20 dkg cukor (2 tk. cukor)
  • dkg élesztő
  • 60 dkg liszt (+2 ek.)
Vegye meg a hozzávalókat