Hálaadás napi menü

  • 8 személyre
  • 60 perc
  • 5570 kalória
Megosztás

A húst filézőkéssel szétnyitottam, először jobbról balra metszettem be az egyharmadánál, majd a másik irányból is, így egy nagy lapot kaptam.
A külső-belső oldalát enyhén sóztam, borsoztam. A belső felén, szétterítettem az áfonyát.
A kecskesajt tömböt felvágtam és a rozmaring leveleivel megtöltöttem, majd összecsuktam és az áfonya tetejére helyeztem, aztán feltekertem a húst. Körbetekertem baconnel és egy kis tepsibe tettem.
Erős lángon, egy perc alatt megkapattam az alját, aztán letakartam fóliával, és a 160 fokra előmelegített sütőbe tettem, hőlégkeverésen, nagyjából egy órára. Levettem a fóliát, és 5 perc alatt megpirítottam a bacont.


Hozzávalók
  • 1200 dkg pulykamellfilé
  • 20 dkg kecskesajt
  • 15 dkg áfonya
  • ág rozmaring
  • csipet Tesco Finest almafával füstölt tengeri só
  • 10 dkg bacon  
Vegye meg a hozzávalókat