Görög spenóttorta magyarosítva, gombaszósszal

  • 6 személyre
  • 60 perc
  • 960 kalória
  • hogymegtudjuknézniblog
Megosztás

Elővettem a fagyasztószekrényből egy adag, még tavaly eltett, vajon megpárolt spenótlevelet és kiolvasztottam.
Elkészítettem a vajas tésztát. A lisztet, a vajat, sót, a sütőport, a szódabikarbónát és a joghurtot összegyúrtam.
Amíg a tészta egy kicsit pihent, elkészítettem a tölteléket. Kinyomkodtam a kiolvadt spenótból az összes nedvességet, majd egy villa segítségével, összekevertem a tojással, a sajttal és a fűszerekkel.
Egy ovális üvegtálat vékonyan kivajaztam, megszórtam morzsával és beleterítettem a kinyújtott tésztát úgy, hogy az felérjen a pereméig. A tésztát is megszórtam morzsával (féltem, hogy a tojás szottya eláztatja), belekanalaztam a tölteléket, ráhajtottam a tészta szélét, majd befedtem egy másik tésztalappal és megkentem tojással.
A maradék, leeső tésztából, sodortam egy takarószegélyt, a két lap illesztéséhez, a többit pedig újra nyújtottam és kiszúrtam belőle kis lapocskákat, amiket rápakoltam a tetejére. Ezeket is tojásmázaztam, majd több helyen megszúrtam a tésztát, egy kötőtűvel, hogy a sülés közben keletkező gőz, ne szakítsa ki.
160 fokos, hőlégkeverésben, kb. 40 perc alatt sült, szép pirosra.

A gombaszósz:
A vaj és az olaj keverékén párolom, majd megpirítom a cikkekre vágott gombát. Sózom, borsozom, fokhagymázom, majd összeforralom a keményítő és a tejföl keverékével. Ha kell, akkor vízzel, vagy zöldséglével (aki eszik húst, az húslével is csinálhatja természetesen) hígítom a mártást. Amikor kikapcsoltam alatta a tüzet, egy jó nagy csokor, apróra vágott petrezselymet belekeverek.


Hozzávalók
Vegye meg a hozzávalókat