Gombás göngyölt császár

  • 4 személyre
  • 100 perc
  • 1909 kalória
  • siklitimi
Megosztás

A császárhúst szépen kitekerjük, egy vágódeszkán. A darált húst sózzuk, borsozzuk, majd beleteszünk egy gerezd zúzott fokhagymát.
Összedolgozzuk, és egy rudat formázva belőle, szépen a császárra fektetjük.
Jó szorosan feltekerjük, majd fóliába csavarva, betesszük kicsit a hűtőbe, hogy összeérjen.
Fél óra múlva kivesszük, ujjnyi szeletekre vágjuk, és egy sütőtepsibe elrendezzük.
A hagymát megtisztítjuk, és gerezdekre vágjuk.
Rászórjuk a tekercsekre, a kettőbe vagy négybe vágott gombával együtt. A fokhagymát vékonyra szeleteljük, és azt is a tepsibe szórjuk.
A tekercseket meghintjük sertéssült fűszersóval. A tepsibe öntünk egy kevés vizet, lefedjük alufóliával, és sütőbe tesszük.
Kis lángon, egy órát sütjük. Közben a ketchupot elkeverjük a mézzel, és miután a fóliát levesszük, minden karikát megkenünk a mézes mázzal.
Még jó 15 percre visszatoljuk a sütőbe, hogy szépen megpiruljon.


Hozzávalók
Vegye meg a hozzávalókat