Fóliás burgonya párolt céklával és salátával

  • 4 személyre
  • 50 perc
  • 445 kalória
  • Ágnes
Megosztás

A burgonyákat félig főzzük meg héjában, majd vékonyan kenjük be olajjal és süssük tovább alufóliával betekerve középmeleg (180 fokos) sütőben. A sütési idő kb. 30 perc, a burgonyák méretétől függően.
Amíg a burgonya sül, a megtisztított és ceruzavastagságú csíkokra vágott céklát kevés olajon pároljuk meg, sózzuk, borsozzuk, majd hűtsük langyosra és locsoljuk meg kevés balzsamecettel.
Keverjük krémesre a túrót a tejföllel és a tormával. Adjuk hozzá az apróra vágott zöldfűszereket és a csíkokra vágott lazacot.
A megmosott salátákat rendezzük el a tányérokon, tegyünk mindegyikre egy jó kanál céklát, erre ültessünk egy burgonyát, amit előzőleg kereszt alakban bevágtunk. A bevágásba halmozzuk a lazacos-tormás túrókrémet (nem baj, ha kifolyik), majd az egészet öntözzük meg tökmagolajjal és díszítsük snidlinggel


Hozzávalók
Vegye meg a hozzávalókat